Nagyvilág

Sonkán innen, tormán túl – Húsvét a Föld körül

A közelgő Húsvét alkalmából körberepülünk a Föld körül és megnézzük, mivel töltik majd a gyerekek és felnőttek nagypéntektől a locsolásig az időt. Fogjunk egy csokinyulat és induljunk kalandozni a nagyvilágba!

Tojásvadászat

Ez a szokás nekünk is ismerős, hiszen nálunk is sokan keresgélnek piros tojást, vagy más finomságokat húsvétkor a fűben, vagy bokor alján. A játék azonban nem csak nálunk ismeretes, hanem Németországban, Svájcban, Svédországban, az USA-ban, Kanadában, Malajziában, Brazíliában, de még a Fülöp-szigeteken, vagy Indiában is. Meglepő ez, hiszen némely országban nem feltétlenül a keresztény vallás a leggyakoribb. Mi erre a magyarázat? Az, hogy az idő elteltével, a Húsvét ünneplése kapott egy világi színezetet is. Így az ünneplés bizonyos elemei inkább szólnak arról, hogy jöjjenek össze a gyerekek és felnőttek, közösségek, szomszédok egy közös móka erejéig, mint az ünnep vallásos tartalmáról.

Húsvéti kalap kavalkád

Szintén egy világibb ünneplési mód a főleg angolszász országokban elterjedt húsvéti kalap készítés. A gyerekek a „tyúkól-style” szerint, tojásokkal, csibékkel, tollakkal, virágokkal kidíszített karimás kalapokban parádézhatnak az iskolában, vagy az utcákon. A képek önmagukért beszélnek, és látható, hogy az a legmenőbb húsvétoló, akinek a legnagyobb és legszínesebb a fejfedője.

61_easter_bonnet_parade.jpg

Csokinyúl

Már azt hittük, mindent tudunk a húsvéti nyúlról, pedig mindig van min meglepődni. Forrásaink szerint pl. Svédországban, Németországban, Ausztriában vagy Svájcban inkább a mezei nyulat értik a húsvéti nyuszi alatt, míg az Egyesült Államokban, Kanadában a házi nyúl a csokihozó. És ha ez még nem lenne elég, Ausztráliában inkább az őshonos erszényes nyúl mellett kampányolnak egy ideje, minthogy az általunk ismert, a gyarmatosítás idején a világ túlsó felére vándorolt nyúl ott kártevőnek számít. Ezért kapható ott ez a kicsi, hegyes orrú, hegyes fülű erszényes állatka csoki formában is.

61_oster-bilby.jpg

Érdekes, hogy Franciaországban, a nyúl nem kap ajándékhozó megbízatást. Ott a Rómába vándorolt és éppen hazafele tartó harangok hoznak édességet a kicsiknek.

Skandinávia és a húsvéti  Halloween

Akik kedvelik a Halloween-t, azok kétszer is örülhetnek egy évben. A Telegraph cikke szerint ugyanis a svéd és finn gyerekek ilyenkor boszorkáknak öltöznek, fejükre kendőt kötnek, régi szoknyákba bújnak, kezükbe seprűt vesznek, és pirospozsgásra festett arccal járják a házakat. Édességet kérnek a háziaktól, de lehet, hogy saját készítésű műalkotásaikat, vagy az általuk hozott házi áldást szeretnék zsebpénzre, vagy csokira váltani.

A hagyomány szerint ugyanis zöld csütörtök estén a boszorkányok seprűiken felrepülnek egy hegyre, hogy ott az ördöggel ugrabugráljanak. Ennek örömére öltöznek be a gyerekek boszorkáknak.

61_swedish-easter-witches-1.jpg

Finnországban krepp-papírral, színes tollakkal, vagy szalagokkal díszített fűzfaágakat is visznek magukkal, ezzel söprik ki a rossz szellemeket a házból, miután elmondják a versikét: „Irvon, varvon, tuoreeks terveeks, tulevaks vuodeks; vitsa sulle, palkka mulle!” Ez szabadfordításban valahogy annyit tesz, hogy: „Ágacskámat megsuhintom, friss és egészséges évet hozzon! Egy ág neked, egy édesség nekem!”

A seprűlovasokat a téli, sötét napokkal egyetemben a húsvétvasárnapi máglyatűz űzi el aztán.

Északon és délen

Számunkra a Húsvét a tavaszvárást jelenti, az áprilisi záport, a virágzást, a veteményezést. Megyünk a rossz időből a jóba, nem csoda, hogy a húsvéti szokások nagy része is a szabadban zajlik. Több európai országban hagyományos a fentebb is említett máglya építés, mely a rossz idő és a sötét, téli napok helyébe hoz jelképesen világosságot. A modern kor embere pedig beizzítja a kerti grillt és így kerülhet sor az évadnyitó barbecue partikra, amely szintén összehozza az embereket egy evés-ivásra.

De mi történik a déli féltekén, ahol a Húsvét a borongós idő beköszöntét hozza magával? Nehéz elképzelni, hogy ilyenkor a család és a barátok azért jönnek össze, hogy az utolsó meleg napokat együtt kiélvezzék. Ausztráliában például ekkor van az első szünet a karácsony után, így a családok sokszor kempingezni mennek, vagy a tengernél töltenek pár napot, mielőtt beköszönt a hideg idő.

Húsvéti játékok

Ha a sonka-torma tengelyről el szeretnénk mozdulni és kicsit feldobnánk a húsvéti délelőttöt, szemezgessünk az alábbi játékokból. Ki tudja, lehet, hogy a családi hagyományok része lehet egy-egy ilyen vidám kihívás.

A Zwänzgerle névre hallgató, hagyományosan svájci játékhoz érdemes előre aprópénzt félretenni. Ez a zsebpénzgyűjtő játék a felnőttek számára azt a kihívást tartogatja, hogy el kell találni a gyerekek színes tojásait egy pénzérmével. Ha  az ember elhibázza, és a tojás egyben marad, a gyerek kapja az érmét. Ha a felnőtt jól dob, akkor az övé lesz a tojás és a pénz is.

Tojáskoccolásnak fordítom a következő játékot (ha valaki tud más nevet erre, kérünk egy kommentet), mely főleg Németországban és Ausztriában elterjedt és egyszerre két ember játssza. A felek két festett tojással felvértezve állnak egymással szemben, és finoman egymáshoz ütik azok tetejét, míg az egyik be nem reped. Az nyer, akinek a tojása keményebb, és sértetlen marad.

61_egg_roll.jpg

Nem kell amerikai elnöknek lenni, hogy tojásgurgató versenyt rendezzünk. Ezt a versenyt, melyet a Fehér Ház déli gyepén majd 130 éve minden évben megrendeznek, a magunk örömére otthon is kipróbálhatjuk. Kimehetünk a kertbe, vagy ki a városi parkba. Ki kell jelölni egy start- és egy célvonalat, fel kell sorakoztatni a színes tojásokat, melléjük a gurgatókat, akik fakanállal, bottal, golfütővel stb. felszerelkezve várják a rajtjelet. Értelemszerűen az nyer, aki először teljesíti a távot.

Bermudai papírsárkányok

Legvégül pedig egy egzotikus országba utazunk. Nagypénteken a Bermudákon hagyományosan sárkányeregetéssel töltik a napot kicsik és nagyok egyaránt. Az általában geometrikus formájú, rikítóan tarka sárkányok egész évben készülnek és nagypénteken röptetik meg őket először. Mivel a sárkányépítés itt „nemzeti hobbinak” számít, nem csoda, ha az évek során sikerült kifejleszteni olyan papírsárkányokat, melyek világrekordokat értek el.

61_sarkany.jpg

A bermudai sárkányok húsvéti röptetése az egyik legfontosabb éves esemény. Honnan a hagyomány? Állítólag egy tanár valaha egy sárkánnyal szemléltette, hogyan szállt fel Krisztus a mennybe. A nagypénteki sárkányeregetés ennek állít emléket, és egy jó alkalom arra, hogy a strandon összegyűljön a környék apraja-nagyja.

Bárhol töltse is a kedves olvasó majd az ünnepeket, kellemes húsvétolást kívánunk!

Köszönjük a látogatást! Ha tetszik az oldal, kövess minket

Facebook-on és az Instagram-on is!

Források és képek: babycenter.com, telegraph.co.uk, wikipedia.org, gotobermuda.com, riverlinguistics.com, riverlinguistics.com, bdc.nsw.edu.au, mumslounge.com.au, recreatedesigncompany.com, rollcall.com, theonionpatch.com

Similar Posts

Vélemény, hozzászólás?