Gyereknevelés

Miért nem alszik a gyerek? Íme egy újabb magyarázat!

Különösebb tanulmányok nélkül megállapítható, hogy amint az embernek gyermeke születik, búcsút mondhat az átaludt éjszakáknak és a kipihentségnek. Ezt így nagy általánosságban bárki ki merné jelenteni. De ha közelebbről vizsgáljuk meg a kérdést, kiderül, hogy ebben a témában egy családon belül is nagy különbségek vannak, és leginkább az anya-gyerek párosé a főszerep.

A derStandard.at egyik cikke szerint svájci alváskutatók azt vizsgálták, hogy a szülők alvási nehézségei kihatással vannak-e a gyerekek alvási szokásaira. Majd 200 kisiskolás alvását elemezték, illetve a szülőket is megkérdezték a saját, illetve gyermekeik ezen szokásaival kapcsolatban. Kiderült, hogy ha az anyukák nehezebben alszanak el, vagy nem tudják átaludni az éjszakát, gyakrabban küzdenek a kicsik is alvásproblémákkal. Ezek a gyerekek lassabban szenderednek el, azt is rövidebb időre, és kevesebb időt töltenek a mély alvás fázisában. Vagyis: amilyen az anya alvási szokása, olyan a gyereké is.

A kutatás érdekes megállapítása, hogy az apák alvási szokásai nincsenek kihatással a gyerekek alvására. Mi lehet ennek az oka?

Az egyik ok az, hogy a svájci anyukák átlagban több időt töltenek a gyerekükkel, mint az apukák. Ennek következtében nagyobb az esély arra, hogy az anya és a gyermek alvása szinkronizálódik. A kisgyerekek érzékeny szenzoraikkal egyrészt megfigyelik a szüleik (ezek szerint főleg az anyák) alvási szokásait, és ahhoz igazodnak. Másrészt pedig mivel némely anya számára az alvás problémát jelent, a gyerekek megérzik a szülőjük ezzel kapcsolatos aggodalmát. Így nem tudnak ellazulni, hiszen hogyan is lehetne, ha a pihenés végül is egy stresszhelyzet, amivel meg kell küzdeni. Végül genetikai okokat is sejtenek a tudósok a gyerekkori alvászavarok hátterében.

Ezt a helyzetet tovább bonyolítja, hogy amikor arról panaszkodnak a szülők, hogy milyen keveset lehet gyerek mellett aludni, igazából csak az anyák érintettek. Ugyanis egy másik, az Egyesült Államokban végzett tanulmány szerint, hogy ha kisgyerek érkezik a családba, az azzal járó alváshiány csak az anyákat érinti, az apákat nem. Ez az eredmény a kutatókat is meglepte, mert azt feltételezték, hogy ha valahol gyereksírás zengi be éjszakát, akkor apa és anya egyaránt rugóként pattannak ki az ágyból. Ennek megfelelően ugyanazokat a kérdéseket kellett a férfiaknak és nőknek is megválaszolni. Viszont kiderült, hogy a gyerekek alvási szokásai semmiféle kihatással nincsenek az apák alvására.

És akkor jöjjön, hogy „bezzeg az anyák”. A 45 éves kor alatti anyákat vizsgálva kiderült ugyanis, hogy kevesebb, mint 50%-uk alszik 7 órát, vagy annál többet. Gyerek nélkül ez az érték egyébként rögtön 65% köré szökik fel a nőknél. Vagyis csak keveseknek adatik meg az az anyukasors, hogy kisgyerek mellett kisimultan ébrednek reggelente. Ráadásul minden további testvér kb. 50%-kal növeli az anyuka kialvatlanságát.

A kutatásvezető szerint ez az eredmény erőt adhat az anyáknak általában, hiszen ezek szerint nincsenek egyedül a gyerekezéssel járó nehézségekkel. Vagyis a „Karikás Szem és Tompa Agy” című indián történet országokon és határokon átível.

Így már valamelyest érthető, hogy az anyatársak miért bólogatnak, amikor az ember arról mesél, hogy az éjszakázásban rutint szerezve a pirkadat fényviszonyiból megmondja, hogy kb. hány óra van, és pontosan tudja, hogy a hajnali újságkihordó munka közben a lépcsőházban telefonál. Valószínűleg a legtöbben sok hasonló, időszakos készségre tettek szert, és az éjszakázós példák sorát a végtelenségig lehetne nyújtani.

Következtetésként azt kellene levonnunk a két tanulmányból, hogy itt egy ördögi kör alakul ki: azért nem alszik jól a gyerek, mert nem alszik jól az anya. Az anya meg azért nem alszik mélyen, mert folyton éjszakai őrjárat móduszban van a gyerek miatt.

Az érdekes az egészben az, hogy az ember mindezek miatt anyaként egyszer csak elfelejt panaszkodni. Idővel beugrik egy-két átaludt éjszaka, és az egész téma az ilyen alkalmak után érzett hála és alkalmi kipihentség miatt relativizálódik. Még később aztán valahogy átlagban kijön, hogy az ember használható állapotúra tudja magát aludni. Bár árulkodó, hogy a kávéfogyasztás mennyisége mindezek ellenére hosszú távon és tartósan megugrik…

Similar Posts

Vélemény, hozzászólás?